Az EU vidéki térségeinek egyik legnagyobb kihívása napjainkban a mezőgazdasági termelői réteg elöregedése. 2016-ban minden 40 év alatti gazdaságvezetőre három, 65 év feletti gazdálkodó jutott. 2020-ban a 40 év alatti gazdák aránya mindössze 11,9% volt az unióban. Ennek a jelenségnek a kezelésére és a generációváltás ösztönzésére a Közös Agrárpolitika (KAP) igyekszik megoldást találni, de mivel e probléma jelentősen komplex, hirtelenül javuló tendenciákra nem számíthatunk sem Magyarországon, sem nemzetközi szinten. Néhány tervezett és szükséges intézkedés:

  • fiatal gazdálkodóknak nyújtott közvetlen támogatások,
  • beruházási támogatások,
  • valamint az induló vállalkozásoknak nyújtott támogatások.

A fentebbi intézkedések általában pozitívan hatnak a fiatal gazdálkodókra, de bizonyos régiókban – különösen infrastruktúrával és szolgáltatásokkal rosszabbul ellátott területeken – ez a hatás viszonylag csekély. Természetesen, a felsoroltak nem kizárólagos formái a segítségnyújtásnak és ezek hatékonysága számos egyéb tényezőtől is függenek, mint például a vidéki életre és gazdálkodásra ösztönző vagy épphogy eltántorító társadalmi-kulturális, illetve gazdasági tényezők, valamint más uniós politikák és az itthoni szabályozások.

Az EU értékelése rámutat a képzések és a tanácsadás fontosságára ezen területeken. Bár a 35 év alatti fiatal gazdaságvezetők képzettségi szintje javult az idő múlásával, alig pár éve kevesebb mint fele (43%) rendelkezett gyakorlati, formális képzéssel. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a formális képzés és tanácsadás nyújtása, különösen, ha az a támogatásokhoz való hozzáférés feltétele, pozitívan befolyásolja a generációk közötti tudásmegosztást, segítve ezzel a sikeres utódlási folyamatot.

Csapatunk az SS Smart OD-nál a kritikus fontosságú utódlás mellett, egyéb nem elhanyagolható területeken – mint a fejlődési tanácsadás (professzionalizáció), folyamatfejlesztés, illetve naprakész informáltságot biztosító sajtóhírek és jogszabályok riportolása – is támogatja a nehéz helyzetben lévő gazdálkodókat, cégeket.

Forrás: COMMISSION STAFF WORKING DOCUMENT EXECUTIVE SUMMARY OF THE EVALUATION of the impact of the CAP on generational renewal, local development and jobs in rural area, Brussels, 8.4.2021 SWD(2021) 79 final